Tavaly több projektbe is belekezdtem, kezdve az összes nyári anime kivesézésétől a back to school ebay wishlisteken keresztül a fontosabb dolgokba is, mint az év végi könyves összesítő, amiben végigszaladok azon a címlistán, amiket idén olvastam és elmondom, hogy tetszett, mit gondolok róla. Ezzel nem csak nektek próbálok egy minél hosszabb ajánlót írni, hanem magamat is motiválni, hogy minél többet és minél színesebben olvassak.
Idén 24 könyvet sikerült kivégeznem, ami határozottan pozitív a tavalyi 17-hez képest. Ugye erről írtam is anno bejegyzést,
itt tudjátok megnézni, mik kerültek a listámra.
Valahogy minden évben igazán lazán kezdem, olyan belerázkódósan, így idén is egy ifjúsági regény volt az első, ráadásul nem más, mint a híres Luxen sorozat első része az
Obszidián J. L. Armentrout tollából. Az első rész kifejezetten tetszett, letehetetlen volt számomra, de ugynaakkor benne voltak a tipikus YA és urban fantasy könyvek kliséi na meg hibái is. Erről a könyvről egyébként még egy rövidebb kritikát is írtam,
amit itt tudtok elolvasni.
Ezután persze nem volt megállás és jött a következő kötet (
J. L. Armentrout - Ónix), amit az elsőhöz hasonlóan pár nap alatt végigolvastam és nyúltam a harmadik részért, csak ekkor már kezdett megtörni a varázs, így a végére ejtettem is a sorozatot, mert a második könyv végére már rettentően túlragozottnak és érdektelennek éreztem. Bár ebben az is közbejátszott, hogy nem tudtam megszerezni magyarul a folytatást, így inkább feladtam, de ellenkező esetben esélyesnek gondolom, hogy idegeskedve bár, de végigolvastam volna a sorozatot, mert végül is egy kellemes sztori kikapcsolódásra, amikor nem akarsz gondolkozni, csak úgy olvasgatni.
Egész éles váltásként a harmadik kötetem személyében
Sofi Oksanen Baby Jane-jét pörgettem végig, hiszen már rengetegen ajánlották, mind a könyvet, mind az írónőt. A történet röviden egy egykori leszbikus párról, problémáikról és a lelki betegségekről szól, ergo mindenről, amiről tabu beszélni, vagy mélyebben nem szokás feszegetni.
Én kissé úgy érzem, hogy talán még túl korán olvastam, ivel nem tett rám olyan nagy benyomást, de így is azt érzem, hogy egy jó könyv, amit mindenképpen érdemes elolvasni.
Felszínesen pedig muszáj hozzátennem, hogy talán ez volt a legszebb borítójú könyv, amivel 2016-ban találkoztam. (Illetve az írónő kinézete is piszkosul menő, de ezek nem lényeges dolgok...)
Idén sikerült több Helikon Zsebkönyvet is elolvasnom, kezdésnek pedig
Edgar Allen Poe - A fekete macska.
Így nagyon örültem, mikor rátaláltam erre a kötetre, annak meg még jobban, hogy az egyik legjobb kötetnek hívhatom, amit idén olvastam. Ez a pasi zseniális és igen, a legnagyobb kedvencem az "első detektívnovella", A Morgue utcai kettős gyilkosság volt.
macska került a kezembe. Tőle már régóta szerettem volna olvasni (anno kötelező is lett volna), de csodák csodájára egyetlen egy könyvesboltban sem volt tőle semmilyen írás, novella vagy bármi.
Ebben az évben lett elsőnek megszervezve egy Könyvteszt nevezetű projekt könyves bloggerek részére. Nos túlzás lenne engem annak nevezni, mindenesetre jelentkeztem. Így
Masni ajánlott is nekem egy könyvet, inspirálódva
Sárihoz írt vendégposztomból, ahol is azt taglaltam, miért nem szeretem a vörös pöttyös könyvek egy nagy részét. Erről a könyvről
posztot is írtam, hisz a játékhoz ez is hozzátartozott, így röviden itt csak annyit szeretnék elmondani, hogy igen, Masninak sikerült enyhítenie a véleményemen, éppen ezért gondolkozom abban, hogy végigmutogatnám egy posztban/videóban, hogy mely vörös pöttyös könyvek ragadtak meg engem.... De
A tigris átka Colleen Houcktól határozottan ide tartozik, ahogy a folytatásai is... és már alig várom, hogy jöjjön a befejező kötet! ♥
Bár már A tigris átkánál lespoilereztem, de ahogy bejeztem az első részt, szaladtam megvenni a
következő két részt is. (Emlékszem a második részt,
a Tigris küldetését kora este egy szombati napon olvastam ki és rögtön rohantam megvenni a harmadik kötetet és már épp zárt volna a Libri, de kiharcoltam a könyvet, haah!) Ami egyébként a legjobban megragadt az egészben, hogy kivételesen nem Amerikában játszódott és erősen beleásta magát az indiai mitológiába, amit eddig nem igazán ismertem, de így a könyv által nagyon megtetszett és utána is kerestem.:)
A harmadik rész, azaz
A tigris küldetése végére érve, már egészen kerek véleményem volt a sorozatról és csak ezután írtam meg egyébként a cikket, pedig mint mondtam, csak az elsőről kellett volna. Számomra kissé hasonlított a Percy Jackson könyvekre, de csak az kalandozások és felépítése miatt, ami amúgy egy nagyon nagy pozitív pont a műnek. Viszont, mint rengeteg más műben is, szegény főhősnőt 10 oldalanként ütöttem volna meg egy serpenyővel.:)
Ennyire letehetetlen, izgalmas és érzésekkel teli könyvet nagyon-nagyon rég olvastam. Ritka, hogy ilyet mondok, de tényleg, lényegében a szívemhez nőtt és minden izgalom ellenére, emlékeimben totális léleksimogatónak maradt meg
Nora Roberts A tanú című kötete.
Amit a történetről tudni érdemes, hogy a könyv lényegében két részre osztható, az első részben pörögnek az események és bár nincsenek rejtélyek, mégis rettentően izgalmas, ahogy egy fiatal lány belecsöppen a maffia és a rendőrség harcába, majd egy éles váltás és az egész átalakul egy kisvárosi rejtélyes szerelmi sztorivá, amit öröm olvasni, mert a főhősnőnk kivételesen nem kiakasztó, hanem rettentően emberi és szerethető, na meg elmondhatatlanul kemény és menő. 2016 egyik legjobb olvasmánya volt számomra.
Még 2015-ben olvastam az első kötetemet
Robert Merlétől, akit rögtön szívembe is zártam, így alig vártam, hogy a következő regényét olvashassam, ami a
Mesterségem a halál címet viseli. A történet erős idegzetűeknek ajánlott, hisz egy náci tisztviselő életét írja le, aki érzések nélkül beszéli el az életét kamaszkorától kezdve, egészen a főbb problémáiig, hogy hogyan is lehetne egyszerre minél több embert kivégezni a lehető leghatékonyabban. A kötet egyszerre ijesztő, lebilincselő és zseniális. Akinek véletlen van olyan perverziója, hogy érdeklődik a nácizmus és ezen időszak megértése és részletei iránt (ha ránézek a könyvespolcomra, néha úgy érzem totál beteg ember vagyok), akkor annak mindenképpen ajánlom.
A téma ellenére viszont rendkívül olvasmányos és letehetetlen, szóval tipikusan az a könyv, amit még a pad alatt is kinyitsz, mert tudni akarod, hogy most mi következik. Beleránt a történetbe és ott tart.
A legrosszabb olvasmány második helyezetje kétség kívül ez a regény lett.
Zoe Sugg videóit kedvelem, sőt szinte nosztalgikus visszagondolni rá és a többi brit vloggerre, akik egy időben hihetetlen rajongás tárgyaivá váltak az életemben. Éppen ezért nagyon megörültem, amikor lefordították a
Girl Online-t és mégjobban, mikor megtudtam, hogy bizony egy blogger lányról fog szólni.
Viszont óriásit csalódtam. A könyv szinte semmi "blogger feelinget" nem tartalmazott és olyan felszínes és cukormázas volt, hogy bár végigolvastam és örültem a szép szerelemnek, de borzasztóan megbántam, hogy én erre pénzt adtam ki. Nem tudom ajánlani senkinek.
Idén elsőnek látogattam el a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra, ahol jól be is vásároltam, egyrészt két zsákbamacskát is kipróbáltam, másrészt pedig lecsaptam erre a könyvre a libri standjánál, hiszen mostanában előszeretettel nyúlok a kortárs költőkhöz. Szóval így jutott hozzám S
zabó Márton Istvántól a Másodlagos kötések című kötete. (Akkoriban kémiából pont ezt vettük...természetesen németül.) Határozottan jó volt olvasni, tetszettek az írásai, viszont sajnos nem volt egy olyan se benne, ami annyira megragadott volna. (Mint mondjuk Pallag Zoltán esetében, akinek a Noir című könyvét egyszerűen oda-vissza imádom.) Ettől függetlenül követema munkáit és facebookon is lájkoltam (ez rémesen hangzik), mert tehetséges és megérdemli a figyelmet. :)
Az első zsákbamacska könyvem a Könyvmolyképző Kiadótól volt, a Tom, kicsi
Tom Barbara Constantine-től.
Megtetszett a rövid leírása, így úgy gondoltam teszek vele egy próbát és nem bántam meg. Mikor lekerült róla a csomagolópapír, kissé megértettem, miért is került a zsákbamacskák közé. Ilyen borítóval nem tudom kinek jutna eszébe megvenni, pedig én aztán tényleg nem szoktam ilyen külsőségekkel foglalkozni egy könyvnél.
Viszont, amit a könyv rejtett, az határozottan léleksimogató volt. Nem világmegváltó, nincs benne hatalmas csavar, de mégis egy jó kikapcsolódás volt ezt a kötetet olvasni és a végére olyan elégedetten tettem le, hogy képes lettem volna világgá kürtölni, hogy az élet szép.
Bár ez kötelező olvasmány volt, mégis ide sorolnám és írnék róla egy kicsit. Szóval
Christian Linker - Blitzlichtgewitter Mint a címből is láthatjátok, ez nem éppen magyar, de még csak nem is angol könyv, hanem német. (Rövid magyarázat: Nekem van egy olyan tantárgyam, hogy német irodalom, ami ugyanolyan, mint a magyar irodalom óra felépítésében, csak ugye német alkotókra van kihegyezve és németül beszélünk róluk.) Amennyire én tudom, ez nem volt könnyített olvasmány, szimplán ifjúsági, ami mint tudjuk, nem annyira bonyolult, így egy rövid sokk után már könnyen tudtam olvasni, sőt. Egyenesen élveztem! A könyv maga a bullying témáját járta körül, bár kissé régies módon, hiszen itt még MMS-bn terjedt el az a bizonyos kép, aminek mint tudjuk, nem kellett volna... A könyv egyszerű, de épp ezért rettentő jó idegennyelv gyakorlására, szóval németet tanulóknak mindenképpen ajánlom! :)
Újabb kötelező, de miután rettentően tetszett, így véteknek érezném kihagyni ebből a listából. Ez nem más, mint
Shakespearetől a Hamlet.
Miután rengetegen ismerik és hála az oktatási rendszerünknek kötelező darab, így azt hiszem felesleges bemutatnom és történetet ismertetnem, de minden esetre az élményeimet el tudom mondani. Őszintén nem szeretek drámákat olvasni, egyszerűen nehéz számomra a szerkezetük valahogy. (Ez az írásra nem igaz.) Mégis, ez határozottan tetszett és gyorsan is haladtam vele. Na de mi fogott meg? Hamlet.
Furcsa, de tényleg rettentően szimpatikus főszereplő volt és a gondolatai pedig... Furcsa volt, hogy tudtam, ez egyáltalán nem mai írás, mégis annyira...annyira aktuálisak voltak még mindig. Mindenképpen ajánlom, mert az egyik legjobb kötelező, amivel eddig dolgom volt.
Miután elolvastam életem első idegennyelvű könyvét, mindenképp kíváncsi voltam rá, hogy hogy mehet másik kötet esetében, mondjuk egy másik nyelvvel. Így kaptam meg keresztanyámtól
Eleanor Coerr gyerekmeséjét, a
Mieko and the Fifth Treasure-t. Tuom, hogy furán hangzik, de pont nyáron az EFOTT fesztivál alatt a sátorban olvastam el és ismét pozitív tapasztalataim lettek. Bár őszintén, idegen nyelven fárasztó kissé olvasni, de kétség kívül hasznos.
A történet a második világháború után játszódik, Japánban. Az egyik bomba miatt a főhős kislánynak megsebesül a keze, így szeretett hobbiját egy ideig szüneteltetnie kell, a kalligráfiát. A könyv igazából az atombombák és a háború szörnyűségeire hívja fel a figyelmet egy gyerek szemén keresztül. Nagyon jó és aranyos történet, a háttérben erős mondanivalóval. Jó lenne, ha itthon is olvashatnának ilyen történeteket a gyerekek.
Az abszolút kedvencem. A könyv, amit azóta mindenkinek a kezébe nyomok. A könyv, amiből annyit
Ez pedig nem más, mint
Totth Benedektől a Holtverseny. Magyar és kortárs, ráadásul a mai magyar fiatalságról szól, de annyira realistán, annyira igazian, hogy a Szent Johanna Gimi nagyon-nagyon messze bújjon el előle. De igazából összehasonlíthatatlan a kettő.
A könyvben káromkodnak, drogoznak, verekednek és mindezt olyan természetességgel, mintha ez lenne a világ rendje. Mindenki kétszer annyira elveszettebb, mint amilyennek te érzed magad a töri dolgozat fölött.
Nem, nem bírom ki, hogy ne illesszem be az egyik kedvenc idézetemet. Az első oldalon ez az első mondat. Én innentől kezdve nem tudtam letenni.
idézek, hogy egy 3 perces beszélgetésre is képes vagyok csak ezeket használva.
"Az új elkerülőn tépünk, amikor Kacsa hátrafordul és megkérdezi, hogy hol a faszban vagyunk, de persze mindenki kussol, mert fingjuk sincs, gondolom, vagy nem akarnak valami baromságot mondani, nehogy összezavarják, és még jobban eltévedjünk."
Miután belekerültem ebbe a csúnyán realista vonalba, nem maradhatott ki Oscar Wilde pár novellája sem, amiket a Helikon gyűjtéséből olvastam A boldog herceg címen. A címadó történetét röviden ismertem egy animéből és igazából emiatt döntöttem úgy, hogy elolvasom. (Nem viccelek. Legutóbb a BTS miatt vettem ismét Helikon könyvet, az is édes sztori.)
Rettentően tetszettek, imádtam őket. Úgy érzem van valami perverzióm a csúnya valóságról szóló könyvek felé. Az önfeláldozó jóbarát volt talán a kedvencem, a maga undorító mondanivalójával. Mindenképpen fontos olvasmánynak tartom az egész kötetet és mindenképpen szeretnék 2017-ben sort keríteni Oscar Wilde egyéb munkáira is.
Nem nagyon szokták a könyvek megváltoztatni a világnézetemet látható, érzékelhető és drasztikus mértékekben. Mindig csak szép finom tesznek hozzám vagy éppen vesznek el belőlem. Viszont ez a kötet, na meg a folytatása valami egészen elképzelhetetlent tett velem.
David Michie A dalai láma macskája című könyve érezhetően a buddhizmus alapjait igyekszik megfogalmazni egy macska szemszögéből, ami mivel macskáról van szó, határozottan és elvárhatóan elbűvölő, édes és aranyos. Eleinte én is csak ezeket a jelzőket éreztem, de ahogy olvastam úgy gondoltam, mi lenne ha kipróbálnám? Azóta kacérkodom ezekkel a gondolatokkal, sőt néha azon kapom magam, hogy tudatlanul is alkalmazom.
Amióta elolvastam egyre jobban érdekel a buddhizmus szóval most épp mindent elolvasok és mindenen gondolkozom, ami ehhez a valláshoz köthető.
Utolsó pillanatban kitaláltam, hogy én jelentkezem egy irodalmi versenyre, ahol igazából csak az számít, hogy mennyire tudod megjegyezni a szereplők neveit.. (Na ez nekem nem esett le az elején, pedig híres vagyok róla, hogy borzasztó a névmemóriám.)
Így került hozzám
Rejtő Jenő Vesztegzár a Grand Hotelben című könyve. Ez volt az első könyvem tőle, ezért nyugodtan megkövezhettek, de remek bemutatkozó volt. Az első mondatok, a helyzet, a leírás már rögtön 10 pontos, ha nem több. Őszintén nincs sok tapasztalatom a krimik terén (ismételten meg lehet kövezni) valahogy nem vonzanak, mégis ez a darab végig lekötött és szórakoztatott.
Emiatt a verseny miatt futottam neki
Szabó Magda Mondják meg a Zsófikának című könyvének is. Nem is tudom, igazából valahogy a feléig egyáltalán nem kötött le. Egyrészről a téma, másrészről pedig az író stílusa. Valahogy nagyon nem volt az én világom, de végigszenvedtem rajta magam és a legvégére végül mosolyogva tettem le. Egyrészt azért, mert még pont a verseny kezdete előtt 10 perccel sikerült befejeznem, másrészről azért, mert végre befejeztem, harmadrészről azért, mert végül is egy jó könyv.
Talán nem vagyok még elég érett hozzá, hogy értékljem, pedig a könyvtárban a gyerekkönyvek között volt...
A harmadik "könyv" ebből a versenyből (ahol egyébként hetet kellett volna elolvasni),
Arany Jánostól a Katalin volt. Ezt igazából nem lehet könyvnek nevezni, hisz csak egy hosszabb elbeszélő költemény. Furcsa lehet, de valahogy Arany és Petőfi kettősét nem igazán kedvelem. Így kissé keserű szájízzel ültem neki az olvasásának. A verselése annyira nem is tetszett, de a történet határozottan lekötött és szurkoltam is a főhősöknek. Nem hinném, hogy valaha még neki ülnék elolvasni és ajánlani sem tudom nagyon, de ha véletlen kötelező lenne, akkor "nem kell félnetek, jó lesz".
Mint említettem, A dalai láma macskájának folytatására is igen hamar sort kerítettem, így időrendben hátulról a harmadik helyezést
David Michie A dorombolás művészete című könyve kapta.
Itt a fő téma leginkább a boldogság keresése és megtalálása volt, ami azt hiszem jócskán rám fért. Hihetetlen, hogy az író milyen jól tudja az összes gondolatát egyetlen egy láncra felfűzni, olyan események folyamatos egymásutánjával, hogy minden úgy tűnik, mintha véletlen pont úgy alakult volna és ezzel megmagyarázza és alátámasztja a gondolatatit, ráadásul az egészet egy macska szemszögéből. Innen nézve tűnhet akár egyszerű megvezető hókuszpókusznak is, de én azt hiszem hittem neki, pedig Coelho és Oravecz bölcsességeire nem vagyok vevő.
Furcsa lenne azt mondani, hogy azóta gyökeresen megváltozott az életem vagy hogy megtaláltam volna a boldogságot, de kétség kívül úgy érzem, hogy kiegyensúlyozottabb lettem, amióta ezeket a gondolatokat is észben tartom.
Na meg a kipróbálásukba senki nem hal bele, nem? Meglátjuk.
Végül könnyed levezetőnek egy mostanában rettentően sokszor látott könyvet terveztem be, a
Fallent Lauren Kate-től, hiszen nemsokára film is készül ebből a...... kiakasztó könyvből.
Egy barátnőm adta kölcsön, így volt kivel megbeszélnem a gondolataimat, így szegényt folyamatosan bombáztam a hülye gondolataimmal. De akkor is, ez a könyv ékes példája annak, hogy milyen egy rossz ya fantasy könyv. Gyönyörűen ékes példája, ahol a főhősnő idegesítő, hősszerelmes az ismeretlen tökéletes srácba, aztán kiderül a nagy titok és megint hisztizik, végül megküzdenek a jó és a gonosz csak úgy random a kollégium mellett. (Azaz pár tizenéves kölyök.) És ahogy az szokott lenni, ez most eldönti a világ sorsát, hisz ha a rossz győz, akkor világ vége lesz. Halál komoly.
Lezárásként pedig elreptet minket valami totálisan random helyre minket a töri tanárunk és ekkora a könyvtáros értelmetlen árulásáról nem is beszéltem.
Kész káosz ez a könyv és én nem tudom felfogni, hogy ebből konkrét sorozat készült és vannak, akik ezt olvassák.
Végül az utolsó könyv, amit megjegyezném, hogy 5 perccel éjfél előtt fejeztem be
Lewis Caroll-tól Alice a Csodaországban volt. (Tudom, hülyén hangzik, de mindenképp szerettem volna még tavaly befejezni.)
A disney-filmet régebben én is láttam, ahogy szerintem a lánygyermekek nagy százaléka, ahogy a még nem is olyan régen készített filmet is. Ezek ellenére alig emlékeztem a történetre, persze a mainstreamebb dolgok, mint a macska és az "Eat me" üvegcse megmaradt.
A történet maga számomra olyan volt, mintha valaki mérhetetlenül kiütötte volna magát és a gondolatait papírra vetette volna, de határozottan tetszett és jó volt valami ennyire eleresztett és végeláthatatlan mesét olvasni így az év végén. (Egyébként nem titok, hogy most éppen a folytatását, a Tükörországot olvasom. Talán ez egyelőre jobban tetszik, mint az első.)
A kedvenc karakerem Április Bolondja volt, a kedvenc jelenetem pedig a Griff madár és az Ál-teknőc beszélgetése.
Szóval ezeket olvastam én 2016-ban. Kicsit több ifjúsági irodalommal volt dolgom, mint 2015-ben, de nem bánom. A vörös pöttyösökkel még mindig nem vergődtem zöld ágra. ( Na majd 2017-ben!) Viszont végre olvastam Helikon köteteket és idegen nyelven is.
Ti olvastátok már bármelyiket is ezek közül a könyvek közül? Nektek hogy tetszett? Nektek mi volt 2016-ban az abszolút kedvenc kötetetek?
