MIÉRT ÉRDEMES NÉMETET TANULNI? || 5+1 INDOK

Lassan tíz éve próbálom ezt a gyönyörű torokkaparó nyelvet elsajátítani és őszintén, bár még mindig nem megy tökéletesen, de azt hiszem elmondhatom, hogy már tudom használni a tudásomat és látom a kisebb-nagyobb pozitívumait annak, hogy én ezt a nyelvet választottam.

Őszintén szólva az osztálytársaimon kívül nincs olyan ismerősöm, aki nem második nyelvként kezdett foglalkozni a némettel, így az átlagos esetben az ember fia vagy éppen lánya az angol nyelv elsajátítása után feledkezik bele a cikk témájaként megnevezett németbe. 

Éppen ezért elsőre sok meglepő, ismeretlen és idegesítő nyelvtani és egyéb dolog tűnhet fel, melyek rögtön el is ijesztik az embert, no de éppen ezért íródik ez a cikk, hogy megnézzük, mégis miért éri meg németül tanulni?

Itt van a szomszédban

Bár igaz, hogy sokszor az angol nyelvtudásunkkal is ellehetünk olyan országokban, ahol az embereknek nem is az az anyanyelvük, azért mégis hosszabb távon érdemes azt a bizonyos anyanyelvet elsajátítani. Főleg, mert a legelső "menekülési lehetőség" lehet ez a nyelvtudás a számunkra. 

Ingyenes a felsőoktatás 

Ki ne gondolt már arra, hogy itt hagyja az ismert városát, országát és szerencsét próbál külföldön. Azért igazán messzire menni sokszor nem érdemes, na meg nem is telik rá, így mindenképpen érdemes elgondolkodni a német és ausztriai egyetemeken. Több szak, több lehetőség, ráadásul az ember kipróbálhatja magát külföldön. Ráadásul Bécsbe csak két óra a vonat út, így az ember simán haza is pöföghet hétvégére. 

Kinyílik a világ

Akárhogy is nézzük, az, hogy valaki német enyhe túlzással lassan azt is jelenthetné, hogy amerikai az illető, főleg a nagyvárosokban. Ezzel azt próbálom éreztetni, hogy a világ minden tájáról költöznek oda különböző világfelfogású, hitű és kinézetű emberek, így igazán színes, egyszerűen multikulti az egész. 

Angolul mindenki tud

Lassan ki lehet nyugodtan jelenteni, hogy angolul mindenki tud, az angol tudás elvárás, így mikor az idegen nyelvek ismeretéről beszélünk, sokkal szerencsésebb, ha az ember lánya vagy fia egy másik nyelvet is beszél, itthon pedig egyértelműen a leghasznosabb második nyelv a német. 

Ha ezt megtanultad, bármit megtanulsz

No, talán ez egy kissé túlzás, mégis a német nyelvtan piszkosul logikus és ha az ember egyszer megérti ezt, akkor bármilyen más nyelvet kezd is el tanulni (mint mondjuk ritka esetekben az angolt), nyugodtan lehet támaszkodni a német nyelvtan tudásunkra, max kicsit bonyolultabb vagy könnyebb lesz az épp tanult, de a logikát mindenképp át tudjuk emelni. 

Hasonlít a magyarra

Észre se vesszük, mennyiszer használunk olyan szavakat, amiket a németektől vettünk át, vagy éppen szólásokat, közmondásokat, amiknek a tükörfordításuk egy és ugyanaz, de emellett a ragozásunk, vonzataink is hasonlóak, így megkönnyítik a tanulást.
Ide tartozik még a kiejtés is, ami szerintem igazából csak pár betűnél tér el, így az angolhoz képest  például sokkalta könnyebb és hajaz a magyarra. 

Összességében én az évek alatt megszerettem ezt a nyelvet, a maga "erőszakos hanghordozásával" és idegesítő apró nyelvtani szabályaival. Onnantól, hogy az ember eljut arra a szintre, hogy beszélgetni tud ezen a nyelven vagy éppen könyvet olvasni, karikacsapás az egész, ha az ember belefekteti a kellő időt és energiát. 

Read More

A SÜNDISZNÓ ELEGANCIÁJA || EGYMÁS SZEMÉBEN KÖNYVKLUB

Néha felröppennek a blogger-körökben különböző projektek, összefogások, amik sajnos általában nem élnek igazán sokáig és valahogy nem is érik el a kívánt célt, az olvasók megmozgatását és a közös szórakozást. Most viszont azt hiszem ezt nagyon is meg fogjuk cáfolni az Egymás szemében csapatával (facebookon itt találtok minket), hisz már ez az első hónap is szuperül pörgött és olyan élményben volt részem, amit egyrészt mindenképp meg akarok osztani veletek, másrészt pedig ennek a programnak köszönhetem... no de mi is ez? 

Egymás szemében...
Az Egymás szemében egy olyan blogger mozgalom (Sára, Dóra, Dorka, Niitaa, Masni, Éda, Vhrai), vagy éppen program, avagy kihívás, ahol havonta meghatározott témán belül ajánlunk egymásnak könyveket, amikről a blogunkon beszámolót írunk. Igyekszünk picit kimozdulni a komfortzónánkból, olyan könyveknek is esélyt adni, amikhez magunktól hozzá sem nyúlnánk. (Miközben így rengeteg szuper élménytől fosztjuk meg magunkat.) No, ugye, hogy ez elég jól hangzik? Ami viszont a legjobb, hogy működik is és ti is a része lehettek, csak írjatok egy üzenetet a facebook oldalunknak a jelentkezési szándékotokkal és a blogotok címével. 

Az első témánk a szépirodalom volt, (egyértelműen a legtöbben ettől ódzkodtunk), így Niitaa ajánlásával én Muriel Barbery-től olvastam A sündisznó eleganciája című könyvet, ami kínos és vicces módon már egy jó ideje ott csücsült a polcomon, hogy majd egyszer valamikor elolvasom...talán. Szóval kapva kaptam is az alkalmon és miután gyorsan lestoppoltam, bele is kezdtem a könyvbe, amiben mindenre számítottam, csak erre nem: Olyan volt, mintha személyesen nekem írták volna és ezt egyszerűen imádtam.

Bár be kell vallanom, a franciáktól, Franciaországtól és magától a nyelvtől is kifejezetten tartok (magam sem tudom miért, pedig még francia barátaim is vannak (oké, őket nyilván szeretem)), de ennek ellenére minden stimmelt: filozofálás, abszurd karakterek, japánmánia, macskák és az élet értelmének keresése. Tudom, viszonylag komikus ez a lista, de tény, ami tény: nekem ez így határozottan bejön (ó, de még mennyire).

Fülszöveg...
Az ötvennégy éves Renée egy párizsi magánpalota házmestere. Kövér, tyúkszem van a lábán, hitvány ételeket eszik és szappanoperákat néz. Csakhogy Renée-nek van egy titka: hihetetlenül művelt. Szereti a filozófiát, a zenét, és a japán művészetet. Álarca mögül mélyen lenézi a luxuslakások gazdag lakóinak üres életét. 
A 12 éves Paloma, az ötödik emeletről, látszólagos engedelmességgel igyekszik belesimulni a tizenévesek popkultúrájába, de ő is kimagasló intelligenciát takargat. És mivel lesújtó véleménnyel van a világról, azt tervezi, hogy tizenharmadik születésnapján felgyújtja lakásukat, majd véget vet életének. 
Ők ketten a regény főszereplői és egyúttal narrátorai. Meg a házba költöző dúsgazdag japán férfi, aki puszta létével, no meg azzal, hogy átlát a szitán, izgalmas mozgásba hozza az eseményeket…

A könyvről...

Őszintén, én elfelejtettem elolvasni a fülszöveget, talán nem is érdemes, bár így ízlelgetve jó kedvcsinálónak, csak talán túl sokat árul el.
Szóval, mint ahogy ebből ki is derült, két narrátorral operál a történet, így a talpas betűs részek mindig Renée-től származnak, egéybként máshogy nem nagyon jelöli a könyv, hogy mégis ki beszél épp. (Bevallom: Az utolsó oldalakon jöttem rá erre az apró tényre.)
Igazából meglepett, hogy mindkét szál ugyanannyira lekötött, ugyan úgy vártam mindkettőnél a váltásokat, csak hogy lássam, mi történik épp a másik karakterrel.
Az egész könyv őszinte és hihetetlenül mai, pedig elsőre én alig bírtam belőni, hogy mikor is játszódhat. A házmesternő Eminem-et hallgat, a takarítónőnek, ami a szívén az a száján és Paloma abszurd, de vicces hasonlatai teszik a könyvet annyira szórakoztatóvá, hogy az ember megbocsájtja a néha túlcsorduló életbölcseleteket.

De mégis a könyv így kerek, a történet így kerek, még akkor is ha megkönnyeztem a végét, mert egyáltalán nem az történik és úgy, ahogyan annak egy könyvben történnie kellene: kicsit talán túl közel van a valósághoz, de ez nem is feltétlen baj. Szerettem, hogy én magam is elgondolkoztam a regény fő kérdésein. Jó-e egyáltalán intelligensnek lenni? Az ember ki tud törni ez előre elrendeltetett életútjából?
Na meg őszintén, mennyit is számít a pénz, a lehetőségek és kinek is járna ez igazán, miben függ össze az okos és a pénzes ember, mi az élet értelme és miért érdemes élni.

Ami különösen tetszett, hogy nem volt benne szerelmi szál, vagyis volt, de mégsem és ez annyira tökéletes volt a lelkemnek, hogy már nem is tudom hova tovább ragozni a tényt, hogy ez a könyv rendkívül tetszett és nem tudok hol belekötni, pedig ismertek: nincs igazán tökéletes könyv számomra, valahol minden történet elvérzik... Talán A sündisznó eleganciájában a borító rossz szerkesztését tudnám kifogásolni (mi az a kivágás tele zöldes, homályos foltokkal?), de azt meg feleslegesen tenném, mert a regényt magát nem befolyásolja, na meg márt megtanultam, hogy nem borító alapján ítélünk....

Egyszerűen hihetetlenül hálás vagyok Niitaa-nak, hogy ajánlotta ezt a könyvet, mert kétség kívül egy olyan darab, amitől csak és csak több lettem. (Nem is beszélve arról, hogy muszáj még egyszer átpörgetnem az oldalakat, mert annyi zseniális gondolat és mondat volt benne, hogy bár egy hét lesz kiírni, de csak azért is meg kell csinálnom.)

Mindenképpen csak ajánlani tudom, olyan 12 éves kortól fölfelé bárkinek és bármikor. Hisz:
Amikor rám tör a szorongás, búvóhelyre vonulok. Ehhez egyáltalán nincs szükség utazásra; elég felrepülni az irodalmi emlékeim szférájába. Hiszen van-e nemesebb élvezet, ugyebár, van-e szórakoztatóbb társaság, ízesebb transzállapot, mint az irodalom?

A többieket itt találod:

Masni - Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby

Sára - Szerb Antal: Utas ​és holdvilág

Niitaa - Péterfy-Novák Éva: Egyasszony

Éda - Margaret Atwood: A szolgálólány meséje

Dorka - Jack Kerouac:Úton

Vhrai - Gárdonyi Géza: Ida regénye

Dóra - Szabó Magda: Az ajtó

Read More

LEÁNYRABLÁS BUDAPESTEN || KÖNYVES

Őszintén új nekem ez a se veled, se nélküled kapcsolat. Nem is hittem, hogy megtapasztalom, de ez a könyv valahogy mégis erre a sorsra jutott, vagyis jutottunk így ketten. Egymással. Mikor olvastam, megmondom őszintén nem kötött le, mégis mikor nem került a kezeim közé, észrevétlenül is beférkőzte magát a fejembe és sehogy sem bírtam kiverni belőle azokat a kavargó gondolatokat, amik mind-mind ehhez az egy kötethez kötődtek. 

De nézzük is, miért és mitől lett ilyen a kapcsolatunk, avagy miért beszélek egy könyvről úgy, mintha érző személy lenne és miért örülök neki, hogy a Tébolyda a mi korunkban már nem üzemel. (Ez utóbbi egyébként könnyű: már tuti bezártak volna engem is.)

Budapest, ​1896. 

A város a millenniumi ünnepségek lázában ég. A békebeli Monarchia minden zugából tízezerszám tódulnak az emberek, hogy megcsodálják az ezeréves Magyarország egybehordott kincseit. Köztük van a Marosvásárhelyről érkezett, 16 éves Hangay Emma kisasszony is, akinek a rendezvények második napján nyoma vész.

Négy évvel később titokzatos távirat érkezik az azóta is gyászoló, idős édesapa, Hangay Árpád címére: a különös üzenetet Emma, a rég halottnak hitt lány küldte! Az ekkor 17 éves Mili kisasszony, Emma húga azonnal a fővárosba utazik, hogy nővére keresésére induljon.

A talpraesett, éles eszű lány nem sejti, hogy midőn felszáll a vonatra, rémálmokhoz hasonló kalandok sora veszi kezdetét, melyek kibogozásában egyetlen támasza a jó hírű, ám igen zord természetű mesterdetektív, Ambrózy Richárd báró lesz.

Elsőnek csúnya módon a Libri egyik határozottan kényelmes foteljében kezdtem el olvasni a kötetet. Emlékszem tetszett és érdekelt is, mi fog kikerekedni ebből a történetből, hisz már mindenhol hallottam róla, a legtöbben az egekig magasztalták és magasztalják a mai napig, rajonganak érte és én is ahogy átjutottam az első 40 oldalon kezdett körvonalazódni, hogy milyen sok apró, de fantasztikus ötletmorzsa gyűlt itt össze ezen a párszáz oldalon.

Meg kell hogy mondjam, nem szeretem a történelmi regényeket, főleg a magyar történelmi regényeket. Sose érdekeltek igazán és az a kevés tapasztalatom, ami van, sem a legpozitívabb (kivételt képeznek természetesen Celia Rees könyvei, de róla már ódákat zengtem, így itt nem is pazarolnám rá a billentyűzetem ütlegelését, bár a róla írni sose pazarlás. Mondjuk ő csak simán történelmi regényeket ír, nem magyar történelmieket, amiben már érezni a nehezen fogyaszthatóság előjeleit, de erről majd máskor.).
Mégis most egyszerűen elvarázsolt az a tény, hogy ez a vörös pöttyös kötet Magyarországon játszódik és olyan történelmi személyeket, helyeket és történéseket említ, akiket és amiket a legtöbb esetben sose ismer meg az ember, pedig egyébként jó lenne és kifejezetten érdekes is. Mindezt pedig valahogy pont azzal a tökéletes nyelvezettel, ami úgy korhű, hogy közben nem idegen a mai fiatal szájízének, hanem kifejezetten élvezetes is.

Maga a történet, be kell, hogy valljam, nem az lett, mint amit vártam. A második leginkább került műfajom, egészen biztosan a krimi, a bűnüldözés, amiből itt bizony nem volt hiány. Ezt persze nem úgy értem, hogy rühellem és vigyétek előlem, dehogy. Éppen, hogy szeretném a látókörömet szélesíteni, mégis, sajnos valahogy nem ragadt meg annyira ez a bűnüldözési szál, egészen a könyv háromnegyedéig. Ott viszont nem tudom mi történt velem, de egyszerűen elkezdtem falni a betűket és oldalakat és meg sem álltam a kötet végéig, ahol szomorúan konstatáltam, hogy itt a vége, kénytelen leszek megvenni a következő kötetet (és az egész sorozatot), ha szeretném megtudni, hogy mi is lesz a sorsa Miminek és az ő bárójának. 

Ha már itt tartunk: Tudjátok mi hiányzott nekem egész végig, mind a négyszáz oldalon? Sose hittem volna, hogy ezt mondom, hisz én magam kerestem pont egy ilyen könyvet, ami ifjú leányoknak szól (főleg), még sincs benne romantika és szerelmi szál....De őszintén: nekem piszkosul hiányzott belőle. Csak remélni tudom (szégyenszemre), hogy a következő kötetben már lesz valami, így már csak azért is tovább olvasom.

Ambrózy báró már korábban is számos jelét adta annak, milyen kevésre tart engem. 

– Kevésre?! – fordult felém Richárd. – Hisz mióta csak a konflisom kerekei alá került, mindent magáért tettem!

Ami viszont határozottan vitte előre a történetet, az nem csak Böszörményi klaviatúrakoptatása, hanem Mimi a főhősnőnk dacos, makacs és furmányos karaktere. Személy szerint én rendkívül megkedveltem, hisz nem nyávogott, nem próbálta elhitetni velem, az olvasóval, hogy mennyire rossz neki, így ahogy az egész történetet végignarrálta, egyre csak a gördülékeny történések egymásutánját vettem csak észre, meg a néhol megmosolyogtató kitekintéseket. (Amik kivételesen nem voltak zavaróak!) A bárónk is kellemesen morcos és pökhendi volt, talán néha már túlzásba is esett, de édesanyja számomra mindig tökéletesen ellensúlyozta. Magam sem tudom miért, de ez az öreg hölgy lett az egyik kedvencem a történet során. 

Mégis, a könyv nem kötött le. Lehet a műfaji sajátosságok miatt, vagy csak nem a megfelelő időben olvastam, de valahogy olvasás közben nem alakult ki bennem az a "csak még egy oldalt és ígérem leteszem, mert tudom, hogy már hajnalodik és holnap, azaz ma, hulla fáradt leszek" érzés. Mindenképp szeretnék még egy esélyt adni a sorozatnak, így amint időm engedi neki is ugrok a következő résznek. 

Így végezetül olyanoknak tudnám ajánlani, akik tényleg kedvelik a krimiket, no meg nem idegenkednek a magyar helyszínektől és karakterektől (és kérek mindenkit, hogy ne tegye, mert tényleg hatalmas hiba, hisz zseniális könyveket lehet így kihagyni). Itt beszerezheted a könyvet!
Nagyon köszönöm a lehetőséget a Könyvmolyképző Kiadónak! 

Read More