Nos igen, eljött az idő, hogy fölcsapjak könyves bloggernek és megírjam életem első ya regény kritikáját. Persze, nem most olvastam elsőnek ilyet, de valami véleményfélét most alkotok elsőnek úgy, hogy papírra is vetem.
Most sokakban felmerülhet a kérdés, hogy ugyan miért? Nincs elég könyves blog? Már megint bővítem a blog témakörét? Nos igen, srácok, pont ez a helyzet. Ha már a nyáron elkezdtem könyvekről írni, akkor folytatom, hisz valamivel muszáj magamat ösztönözönöm az olvasásra. Ez pedig egészen hatásos és működőképes dolognak látszik így ennyiből.
Most sokakban felmerülhet a kérdés, hogy ugyan miért? Nincs elég könyves blog? Már megint bővítem a blog témakörét? Nos igen, srácok, pont ez a helyzet. Ha már a nyáron elkezdtem könyvekről írni, akkor folytatom, hisz valamivel muszáj magamat ösztönözönöm az olvasásra. Ez pedig egészen hatásos és működőképes dolognak látszik így ennyiből.
Szóval akkor nézzük az Obszidiánt, avagy a könyvsorozatot, amiről még az is hallott, aki csak az Alkonyatot ismeri, és vajon, mitől ilyen sikeres?
Első ránézésre a könyv tipikus "az a fekete könyv", amivel tele van a Libri. Az egyetlen feltűnő dolog, a zöld szemek, amit valami fényesebb papírral oldottak meg, így ahogy forgatja az ember a kötetet, Daemon (főszereplőfiúnk) szeme egyre csak szikrázik és fénylik. (Ezt a felfedezést kémiatanárom tette, így aki ügyes, már ki is találhatja, hogy mennyire kötött le a könyv.) Igen, eléggé.
De még mielőtt beleugornánk a közepébe, még kötelességemnek érzem beilleszteni a fülszöveget, ami talán egy kevésnyi spoilert tartalmaz... De jelzem honnantól. :)
Amikor – éppen az utolsó középiskolai évem előtt – Nyugat-Virginiába költöztünk, beletörődtem, hogy vastag tájszólású emberek, melléképületek, szakadozó internet és rengeteg unalom tölti majd ki a napjaimat. Amíg észre nem vettem magas, szexi, különös zöld szemű szomszédomat. Az ég kiderült.
Aztán a srác megszólalt.
Daemon dühítő. Beképzelt. Pofoznivaló. Nem bírjuk egymást. Egyáltalán. De aztán, amikor egy idegen rám támadt, és Daemon egyetlen intéssel szó szerint megfagyasztotta az időt – akkor valami történt. Valami váratlan.
*SPOILER*
A szédítő idegen a szomszédból megjelölt engem.
Jól hallottad. Idegen. Mint kiderült, Daemon és a húga egy egész galaxisra való ellenféllel néznek szembe, akik mind az ő képességeikre pályáznak, a nyom pedig, amit Daemon rajtam hagyott, olyan fényesen jelzi számukra az utat, mint Las Vegas főútja. Csak úgy úszhatom meg élve, ha Daemon közelében maradok, amíg elhalványul a nyom rajtam.
Mármint ha nem ölöm meg addig én magam…
*SPOILER*
Nos, miután mindenki eldöntötte, hogy mennyit árul el kíváncsi természetének, azt hiszem ténylegesen bele is kezdhetünk.
Főszereplőnk Katy ugye új helyre költözik, az Isten háta mögé, ahol semmi sincs, de amint átcsörtetbemutatkozni megkérdezni, merre a van a bolt a szomszédtól, ott egy igazán nagyon helyes srác nyit neki ajtót. Először is ilyen természetesen nincs, de nem is ezen akadtam föl, hanem, hogy most komolyan nem lehetett volna valahogy, valahogy máshogy? Mondjuk, hogy ne legyen ennyire direkt, ennyire a képembe ordító, hogy "Ő lesz az a srác, tudod!". (De a borító, amúgy is gondoskodott a dologról. Csak szerintem nem oké arcokat rárakni?)
Következő sarkalatos pont számomra a túlságosan feltűnő furcsaságok voltak. Persze, tökéletesen tudja mindenki, aki ilyen könyvet vesz a kezébe, hogy bizony valamikor előjön a fantasy vonal, de a könyv a képembe üvöltötte ezt is. Az ilyenek engem rettentően ki tudtak zökkenteni. Pedig a könyv varázsa talán pont ebben rejlett a leginkább számomra. Pörgött, történt valami mindig. Ez nem azt jelenti, hogy letehetetlen volt, hanem valahogy másképpen tartott fogva, de igazából csak egy nagyon vékony cérnával.
Főszereplőnk Katy ugye új helyre költözik, az Isten háta mögé, ahol semmi sincs, de amint átcsörtet
Következő sarkalatos pont számomra a túlságosan feltűnő furcsaságok voltak. Persze, tökéletesen tudja mindenki, aki ilyen könyvet vesz a kezébe, hogy bizony valamikor előjön a fantasy vonal, de a könyv a képembe üvöltötte ezt is. Az ilyenek engem rettentően ki tudtak zökkenteni. Pedig a könyv varázsa talán pont ebben rejlett a leginkább számomra. Pörgött, történt valami mindig. Ez nem azt jelenti, hogy letehetetlen volt, hanem valahogy másképpen tartott fogva, de igazából csak egy nagyon vékony cérnával.
Ha még problémákat szeretnék felsorolni, akkor rögtön ott van a túlzott hasonlósága az Alkonyattal, hiszen a sablon nagyon durván egyezik, de talán ezt felesleges is fejtegetni, mivel egy ponton túl már nem igazán jön elő, talán csak egy része az, ami szinte hihetetlen számomra: Mind Bella, mind Katy egy vállrándítással elintézi, hogy oké, akkor természetfeletti veszi körül. Hát srácok, normál ember nem így viselkedik. Nagyon, nagyon, nagyon nem.
Ami pedig a leginkább fölhúzott, pedig igen pitiáner dolog: ezek meg mégis mikor tanulnak? Ha egy pici szabadideje adódott is, rohant olvasni. Talán a harmadik kötet közepén történt elsőnek, hogy leült tanulni főhősnőnk, hogy addig pedig, hogy nem bukott meg, nos azt őszintén nem tudom.
Ezeken túllépve viszont a könyv jó, sőt, mint mondtam kissé letehetetlen is. Katy és Daemon karakterei elviszik a hátukon a sorozatot, de azt hiszem leginkább Daemon. Szánom, bánom, de nekem nem lett nagy szerelmem a srác, bár lehet ez amiatt is van, mert nem igazán tudtam elvonatkoztatni a saját életemtől, amiben is boldog párkapcsolatban élek. :) Viszont kétség kívül a regényben működik a kémia, és az író nagyon-nagyon jól vezeti a szerelmi szálat. Komolyan egy ya könyvről beszélünk és emelem a kalapom az író előtt. A srácok megismerik egymást, töltenek el időt a másikkal (nem is keveset) és csak utána rohannak az ágyba egymás karjaiba. Szóval szépen van adagolva, viszont ez már nem annyira elmondható a fantasy szálról.
Számomra valahogy nincs igazán kidolgozva ez a fényember mizéria. Egyszerűen túlságosan tökéletesek, amivel persze nincs baj, de nekem hiányzanak azok az apró gyengeségek, amik csak a harmadik kötet körül kezdenek kirajzolódni. Egyébként én ekkor jutottam el a furcsa pontra, egyszerűen érdektelenné vált a történet. Addig faltam az oldalakat, de most a harmadik könyv közepénél egyszerűen elakadtam, és nem tudok tovább menni. Nem érdekel már a történet.
Ami igazán hiányzik nekem, az a felépítés, a történetvezetés máskéntje. Minden részben kapunk valami apró izgalmat, de a harmadik könyvre már olyan szinten kusza és feleslegesnek érződik. Én úgy érzem, hogy ezt a történetet az író túl sokáig húzza, sokkal jobb lenne egy egyszerű trilógiának, egy nagy bonyodalommal, ami pedig a lehetne a nagyon misztikus másik testvér és mi ez az ember és földönkívüli közötti kapcsolati botrány.
Ami igazán hiányzik nekem, az a felépítés, a történetvezetés máskéntje. Minden részben kapunk valami apró izgalmat, de a harmadik könyvre már olyan szinten kusza és feleslegesnek érződik. Én úgy érzem, hogy ezt a történetet az író túl sokáig húzza, sokkal jobb lenne egy egyszerű trilógiának, egy nagy bonyodalommal, ami pedig a lehetne a nagyon misztikus másik testvér és mi ez az ember és földönkívüli közötti kapcsolati botrány.
Számomra ez túl sok szálra lett szétszabdalva, de ez természetesen csak az én szubjektív nézetem.
Összességében, ritka jó párbeszédeket olvashatunk, ráadásul egy olyan fiú legyeskedik hősnőnk körül, aki mindig pontosan azt mondja, amit hallani szeretnénk..titkon. A ya könyvek szerelmeseinek természetesen kihagyhatatlan darab, de másoknak, csak ha nagyon könnyed és kellemes olvasmányt keresnek, tudom ajánlani.
Nos srácok, hogy tetszik? Ti olvastátok már? Nektek milyen volt?
Köszönöm, hogy elolvastátok! ♥
Melyik könyvről szeretnétek legközelebb véleményt?
Köszönöm, hogy elolvastátok! ♥
Melyik könyvről szeretnétek legközelebb véleményt?
