AZ ÉN TANULÁSI RUTINOM

A legtöbb gimnazistának, egyetemistának vagy éppen általános iskolásnak, egyszóval tanulónak egy idő után kialakul egyfajta saját tanulási rutinja, ahogy szépen lassan rájön, hogy mit és hogyan érdemes csinálnia, hogy a bődületes mennyiségű tananyag, a lehető legkönnyebben és leggyorsabban a fejébe kerüljön, azaz megtanulja azt. 

Éppen ezért gondoltam, hogy megírom a sajátomat, hátha valamit át tudtok emelni, valamit szimpatikusnak találtok vagy csak inspirálónak arra, hogy másképp csináljátok és ezzel is effektívebbé tegyétek a saját módszereteket. Én személy szerint imádok ilyen cikkeket olvasni, így alig várom, hogy megírjam a sajátomat, így kezdjünk is bele!

Személy szerint ezt a rutint én a vasárnapokra fejlesztettem ki. Ilyenkor szeretek korán kelni és nem titkos célom a tanulással minél hamarabb, tehát lehetőleg dél után nem sokkal végezni.
Nem szoktam sokat enni reggelire, egy szendvics bőven elég, na meg egy óriási bögre zöld tea, amit fel is viszek magammal, hogy nekiállhassak a tanulásnak. Személy szerint nem szeretem a fekete teát és a kávét pedig nem bírja a szervezetem, így maradtam ennél a megoldásnál, na meg ez egészségesebb is, főleg, hogy az ember folyamatosan újra és újra megihat egy bögrével, míg azért a kávéval csínján kell bánni. 

Tanulás előtt még rendet szoktam rakni a szobámban, valahogy csak így tudok nyugodtan leülni és a tanulásra koncentrálni, bár lehet ezzel a pár perces procedúrával, amit szigorúan zenekeresgélés előz meg, úgy érzem, hogy legalább egy picit tudom még halasztani a "borzalmas" tanulással eltöltött perceimet. Miután ezzel kész vagyok, általában a zenét bent hagyom. Nem szokott zavarni, kellemes háttérzaj, bár nem mindegy, hogy milyen zenéről is beszélünk. Itt nemrég összegyűjtöttem, hogy én többnyire mit is szeretek hallgatni. Ezeknél többnyire az a fontos, hogy egy jó hosszú lejátszási lista legyen vagy mix, hogy ne kelljen lehetőleg hozzáérnem a telefonomhoz/tablethez tanulás közben, illetve a lehető legkevesebb vokál legyen benne, mert az emberi hangok is sokszor kizökkentenek.

Szeretem tudni, hogy mégis mennyi minden vár rám aznap, így egy cetlire/post itre fel szoktam írni, hogy milyen dolgozatok, beadandók vagy egyéb tantárgyak szerinti tanulnivalóm van erre a napra. Ezután pedig megnézem, hogy az órarendem szerint mennyi időm van még az egyes dolgokra, mivel kell a legjobban sietnem. Általában mennyiség és sürgősség alapján választom ki az első tárgyat, de mellette örök igazság számomra, hogy mindig a kedvenceimet hagyom utoljára, vagy a nem túl koncentrálósakat. Ilyen számomra a matek vagy az irodalom, míg ha tudom, hogy töriből vagy fizikából is van tanulnivalóm, akkor biztosan azokat veszem legelőre.

Szerintem ezek a módszerek azért szuperek, mert így, hogy látod hol is a vége, folyamatosan tudod motiválni magadat, hogy már csak egy pici van, már csak ezt vagy azt kell megcsinálnod és készen vagy (egy részével). Ráadásul azzal, hogy egyre csak a kedvenc tárgyad felé közeledsz, érzel egyfajta "ajándékot" vagy éppen kiérdemelt jót, ezzel pedig elkerülöd azt, hogy a telefonodért nyúlj vagy egyéb elfoglaltságokat iktatnál be. 

Magáról a tanulás megkönnyítéséről már többször is írtam, így a motiváció megszerzéséről, vagy éppen külön a nyelvtanulás fortélyairól, de a legtöbbek által keresett trükkökről és tippekről is, hogy a lehető leghatékonyabb legyen a tanulással eltöltött időd. 

Nektek mi a vasárnapi/tanulós rutinotok? Vettétek már hasznát bármelyik tippemnek? Ti mit javasolnátok nekem? 

Read More

NYERS TAVASZ - REN HANG KÉPEI || KÁVÉMELLETTI

Talán egészen bátran kijelenthetem, hogy Ren Hang képei fogtak meg eddig a leginkább, így őt nevezném meg a kedvenc fotográfusomnak. Bécsben egy művészeti könyvesboltban találtam rá egy albumára, amit bár csak rövid ideig tudtam lapozgatni (mert az eladónő rám szólt, hogy zárjam be), de rettentően megfogott, így amint internetközelbe kerültem, rá is kerestem, hogy kicsit jobban megismerjem munkásságát. 

A képei nyersek, szinte mindig meztelen emberek jelennek meg rajtuk, különböző kiegészítőkkel, mint növények, állatok vagy éppen használati tárgyak. Mégse erotikusak, sokkal inkább zavarba ejtőek, kissé elborzasztó témáikkal és megoldásaikkal.
Legtöbbször a női és férfi nemiszervekre fekteti a hangsúlyt, ebből következik a nyers és bizarr érzés, amikor a képekre tekintünk.
A legfurcsább helyzetekben képes megörökíteni modelljeit, így egyszerű lenne azt mondani, hogy képei egyszerűen a polgárpukkasztásról szólnak, de mégse. Van bennük valami művészi, valami kreatív ötlet.
Ilyen szempontból a legnagyobb kedvenceim azok a képei, ahol az emberek néhol összegubancolódva, de valahogy egyé válnak, legalábbis ezt az illúziót keltik. Sajnos ezek a képek mind "korhatárosak", így a blogra nem tudtam föltenni belőlük.
Remélem tetszik ez a rövid válogatás és titeket is megfog Ren Hang képeinek varázsa.

Sajnos az alkotó, már eltávozott közülünk. 2017 februárjában öngyilkos lett, hosszan tartó depresszió után. 

Nektek tetszenek a képei? Ismertétek már őt?

Read More

2017 KÖNYVEKBEN

Mint minden évben úgy érzem, hogy muszáj megosztanom veletek ezt a szerencsére egyre hosszabb listát, melyen az olvasmányaimat vezettem. 2017-ben 32 kötetről fogok tudni beszámolni nektek, ami bár csak tízzel több, mint a tavalyi lista (amit itt érhettek el), de így is boldogsággal tölt el, hogy szépen lassan kezdek visszatalálni a könyvek világába és egyre nagyobb teret tudok szorítani nekik.
Nem hazudok, hogyha kijelentem, hogy az egész évben ennek a posztnak a megírását várom talán legjobban, így ebből kifolyólag döntöttem úgy, hogy idén megpróbálom összefoglalni az éves olvasási élményeimet. 

Szóval nézzük is, hogy miket olvastam 2017-ben!

Miután még épp éjfél előtt befejeztem az Alice Csodaországbant, nem volt kérdéses, hogy a 2017-es évet muszáj leszek a folytatásával kezdenem, azaz az Alice Tükörországbannal, Lewis Carolltól. Vegyes érzéseim vannak ezzel a kötettel. Talán túl magasak voltak az elvárásaim, hisz annyian mondták mennyire jó, mennyire beszippant és mekkora kedvencük. Nos, nekem nem lett az, ugyanakkor szeretem magát Csodaország és Tükörország világát és karaktereit. Viszont maga a történet és könyv annyira nem fogott meg. (Biztos velem van a baj.)

Még karácsonyra kaptam unokatestvéremtől Szerb Antal Utas és holdvilágját, amit azóta a legnagyobb kedvenceim között tartok számon. Egyszerűen imádtam és imádom minden lapját, sorát, mondatát. Magam sem tudom miért, de odáig vagyok ezektől az én-keresős, gyermekkori barátos, testvéres-háromszöges történetekért, mint ami itt is megjelent, na meg az Egy különc srác feljegyzéseiben, a Tazaki Cukuru és zarándokéveiben vagy éppen az Álmodozókban (francia film).
Csak ajánlani tudom és ajánlom is, mindenkinek, aki eddig nem vette kézbe, mert letehetetlen, fantasztikus és elgondolkodtató.

Picit furcsa visszagondolni az előző iskolaévre, annyira messzinek tűnik, pedig még az is 2017-ben volt. Szeretem a kötelező olvasmányokat is megemlíteni a listámon, számomra ezek is ugyanúgy számítanak, még ha szenvedősek és néhol unalmasak is. Persze nem mind, de Goethe és az Ifjú Werther szenvedései határozottan ebbe a kategóriába sorolandók.
Ajánlottként vettem a kezembe, mert őszintén kíváncsi voltam mit is tudhat ez a könyv, vagyis mit tudhatott anno akkor, hogy ennyi öngyilkosság és visszhang követte.
Nos, én nem éreztem át, de örülök, hogy elolvastam.

Persze túl szépen indítottam az évet, csak szépirodalom, világirodalom és így tovább... De hol maradnak a romantikus ponyvák és YA könyvek? Nem kell félni, máris jönnek,  bugyutábbak, érdekesebbek és igazán említésre méltóak is.
Elsőnek egy fiatalabb koromban nagyon kedvelt kötetet kaptam elő újraolvasásra, ez pedig nem más, mint Simone Elkeles: A vonzás szabályai.

Tipikus, klisés amerikai rosszfiú és jókislány történet, de van, hogy szegény szerelemre kiéhezett lelkemnek erre van szüksége, így jó volt ismét átfutni rajta. 

A Voltaire Candide-ja számomra a legjobb példa, hogy létezik JÓ kötelező olvasmány, amit tényleg érdemes elolvasni, ráadásul szórakoztat és kikapcsol.
Persze ezzel nem azt szeretném mondani, hogy nem tudom értékelni a szépirodalmat, de ekkortájt éreztem ismét azt, hogy nem csak görcsösen tanulom az irodalom tananyagot, hanem élvezem. Nekem nagyon tetszett, ugyanakkor a legtöbb osztálytársam ugyanúgy utálta, mint a többi kötelezőt...Kivéve talán a Tartuffe-öt, azt mindenki szerette, kivétel én. Én személy szerint mélységesen utáltam, dehát ízlések és pofonok.


Sajnos idén a kelleténél több számomra pocsék könyvvel hozott össze a sors, bár erről én is tehetek, de erről majd a későbbiekben. Már magam sem tudom milyen felindulásból vehettem kézbe a Fallen sorozat második részét, hisz a tavalyi könyvösszegzős posztomban valahogy így írtam az első kötetről: Kész káosz ez a könyv és én nem tudom felfogni, hogy ebből konkrét sorozat készült és vannak, akik ezt olvassák.
Így hiába adtam egy második esélyt is a sorozatnak, csúnyán elhasalt és továbbra is az egyik leggyengébb ya élményemként tudom csak megemlíteni... Sajnos.

Az év egyik nagy felfedezése számomra a BTS dalainak és albumainak mögöttes tartalma volt, ezzel pedig a régi nagy kedvenc bandám újra felfedezése is. Ebben játszott nagy szerepet Nietzsche, akitől amúgy is szerettem volna már olvasni, így pedig duplájára nőtt a motivációm.
Őszintén szólva nem hiszem, hogy olvastam már valaha is ennél nehezebb szöveget, bár ezt nem szívesen vallom be magamnak. Nyakatekert mondatok egymás után, melyek megkövetelik, hogy folyamatosan koncentrálj és értelmezd az olvasottakat. Persze átfutni is lehetne, de úgy hiszem, annak nem sok értelme lett volna. Így igaz, sokáig szüttyögtem vele, de megérte és csak ajánlani tudom, ha valakit érdekel a filozófia.
A Helikon zsebkönyvek között már egy másik kötete is megjelent Nietzschenek, Antikrisztus címen. Sajnos idén nem sikerült végigolvasnom, így róla biztosan jövőre írok.

A sajnos valahogy mindig úgy alakul, hogy képtelen vagyok egy év alatt elolvasni a karácsonyra kapott könyveket, így még most is itt várakozik két kötet a tavalyi ünnepről, hogy jussak már el hozzájuk is. Ugyanakkor a most következő kötetet még tavasszal sikerült elolvasnom és egyszerűen imádtam. Alessandro Bariccotól már olvastam a méltán híres Selymet, ugyanakkor az annyira nem érintette meg, valahogy nem fogott meg igazán. Viszont a Mr. Gwyn annál inkább. Már az alap ötlet, azaz a portré írás festés helyett is egyszerűen zseniális szerintem, na meg odáig vagyok azokért a sztorikért, amik írókról vagy írásról szólnak.
A történet furcsa, néhol érthetetlen és a végére egy olyan csattanó lett szépen beépítve, ami miatt csak ajánlani tudom, őszintén, igazán.

Imádom a Helikon zsebkönyveket, legszívesebben egyben megvenném az összes eddig megjelent kötetet, de valahol talán szórakoztatóbb egyesével gyűjteni őket és kizárólag olvasás után fölhelyezni a kis 1000 Ft-os könyvecskéket a polcra.
Mint már régebben említettem, élénken érdeklődöm a buddhizmus után. Mostmár egészen sok különböző irományt, szöveget és szútrát olvastam a témában. Közülük az egyik legelső volt az ebben a sorozatban másodikként megjelent Buddha beszédei.
Könnyen olvasható, egyszerűen értelmezhető, de elgondolkodtató "történetek" gyűjtése, ugyanakkor tény, ami tény: ezek a párbeszédek, ezek a gondolatok nem az egyszerű átlagembereknek szóltak, de így is tudott bőven elég gondolkodni valót nyújtani.

Chuck Palahniuktól szinte mindenki ismeri a Harcosok klubját, vagyis a filmet biztosan... Azt a tényt, hogy ez elsőként könyvként jelent meg és ez a drága ember vetette papírra, ezt már kevesebben tudják. Én azon kevesek közé tartozom, akik előbb olvasták a könyvet (így szomorúan konstatáltam, hogy a könyves kedvenc jelenetemet tökéletesen kihagyták a filmből) így meg is szerettem az író stílusát és kíváncsian néztem körül a neten, hogy van-e még. Volt.
Így került a kezembe Fulladás című könyve, melyre ha visszaemlékszem, akaratlanul is összekeveredik a Harcosok klubjával, mert a főszereplő nagyjából ugyanaz a karakter, a történések nagyjából ugyanazok és jószerivel az egész ugyanaz, csak kicsit más.  Nem tudott újat mutatni, amit sajnálok, ugyanakkor miután szeretem a Harcosok klubja világát és feelingét, így ezt a könyvet is élveztem, de különösebben nem ajánlanám, ha csak valakiben nincs burjánzó fétis szexmániás önpusztítók éltéről való olvasásra.

Akárhányszor Németországban járok (vagy csak Ausztriában), muszáj benéznem egy könyvesboltba. Egy ilyen utam során bukkantam rá az óriási mangás könyvespolcra, mely minden egyes boltban és újságosnál ott van és találtam meg az egyik kedvenc animém manga változatát, az Orange-t. 4 részből áll, de sajnos idén csak egyet tudtam végigolvasni, pedig alig telt pár órámba. Szerintem az egyik legjobb nyelvgyakorlási módszer, hisz az ember látja a cselekményt, a párbeszédek pedig rövidek és hétköznapiak szinte, így majdnem lehetetlen, hogy az ember ne értse meg, mi is történik éppen.
Emellett pedig muszáj megemlítenem, hogy egyszerűen GYÖ-NYÖ-RŰ a borítója és a rajzolása az egész mangának. Tényleg, szemet gyönyörködtető az egész.

A másik idei nagy kedvenc kötelező/ajánlott olvasmányom E.T.A. Hoffmanntól Az arany virágcserép volt. Két vonatút alatt végeztem ki, mikor is Sárához mentem le Veszprémbe (majd vissza). Hozzám határozottan közel áll a romantika, legalábbis a korstílus, a maga szürrealista képeivel és fantázia elemeivel. Szerintem a mai napig egy érdekes és izgalmas olvasmány, ami engem nagyon kellemesen elszórakoztatott. (Annak ellenére is hogy annyira tömve volt a vonat, hogy kénytelen voltam valami álló minikabinban rostokolni, ahol még a fejemre is esett valami lehajtható vasakármi.)
Az pedig már csak hab volt a tortán, hogy egy plusz ötöst is bezsebelhettem az olvasásáért.

Rengetegszer hallottam már Kemese Fanni könyvéről, A napszemű Pippa Kenn-ről, de valahogy nem különösebben érdekelt, úgy gondoltam biztos tökéletesen beleillik a magyarok által hőn szeretett gyenge YA könyvek társaságába, így már nem is tudom, hogy jöhetett az ötlet, hogy elolvassam. Végül mégis a kezembe került, mégpedig az első KMK-s rendelésem során. Azt hiszem idén sok új dolgot kipróbáltam, többek között a könyvrendelést is, amivel eleinte hadilábon álltam. Ritkán határozom el, hogy ténylegesen mit szeretnék olvasni, inkább csak kóválygok a Libriben, aztán egy 2-3 óra múlva megjelenek a kasszánál 1-2 olyan könyvvel, aminek az első 20 oldalát gyorsan elolvastam és szimpinek tűnt.... Na de, vissza Pippa Kennhez.
Könnyed olvasmányként vittem magammal a német csereprogramra, de annyira letehetetlen volt, hogy még a megszokottnál is kevesebbet szocializálódtam a buszúton. Ha jól emlékszem már egy út alatt, odafelé ki is végeztem. Beszippantott, úgy igazán, pedig nem szeretem a világvégés, zombis dolgokat, de az a könyv valahogy rendkívül tetszett. Mindenképp ajánlom elolvasásra!
Kemese Fanni stylusa pedig rendkívül tetszik, könnyed, gördülékeny, egyszerűen alig várom, hogy ismét olvashassak tőle.

Sára ajánlására a KMK-s rendelésembe bedobtam még a Lakótárs kerestetik!-et is, Marie-Aude Murail-től, amit soha nem olvastam volna el, ha nem ajánlja külön, a gyermeteg és számomra borzalmas borítójának köszönhetően.
Szerencsére mégis a kezeimbe került és egyáltalán nem bántam meg. Kellemes, aranyos, szórakoztató történet, pont jókor.
Idén kötelező volt a sulim miatt egy hetet a közösségi szolgálatom teljesítésének szentelnem, így kerültem többed magammal a Pető Intézed Óvodájába, ahol különböző problémákkal küzdő gyerekekre vigyáztunk, játszottunk velük és így tovább. Személy szerint számomra eleinte nagyon kényelmetlen helyzet volt. Nem tudtam, hogy kéne őket kezelnem, mert már ott elakadtam, hogy ők kisgyerekek, én pedig sose voltam arról híres, hogy túl jól ellennék a gyerekekkel. Ennek ellenére szuper hetünk volt és rögtön utána kellemes nosztalgiázásnak bizonyult a Lakótárs kerestetik!-et olvasni. Hisz itt is az egyik főszereplő értelmi fogyatékos, örök gyerek, akinek a karaktere végtelenül szimpatikus volt a tucatnyi apróbb hibája ellenére. Mindenképp érdemes elolvasni a könyvet, mert már ezzel is az ember kicsit közelebb érzi magához a témát és nem idegenkedik és zárkózik el az egésztől. 

Már régóta ott figyelt a polcomon és őszintén piszkosul kíváncsivá tett, hogy miért is ezt a művét ismerik a legtöbben, mit tudhat Hemingway, na meg Az öreg halász és a tenger. Egy alig nyolcvan oldalas kisregényről beszélünk, melynek főhőse egy halász, aki elmegy horgászni, hosszú sikertelenség után....Ez nem tűnhet túl izgalmasnak és eleinte én is kerestem, hogy hol van itt a csattanó, mi lesz itt, amitől ez a kötet annyira sokat jelent sokaknak. Aztán szép lassan elkezdtem kapisgálni.
Tipikusan olyan történet, amihez valamilyen szinten fel kell nőni és úgy érzem, hogy bár értettem, de még nem vagyok azon a szinten, hogy ténylegesen összerakjam, hogy miért is annyira zseniális ez a szöveg. Így a jövőben mindenképp el kell még olvasnom és mivel tudom, hogy az olvasóim többsége fiatalabb nálam, így itt a blogon sem igazán ajánlanám még most nektek.

Maradva a világirodalomnál, muszáj vagyok megemlíteni az idei olvasmányaim között George Orwelltől az 1984-et, amit már régóta el szerettem volna olvasni, de bár anyu váltig állította, hogy nekünk megvan, soha nem találtam meg egyik polcunkon sem. Végül ebookon olvastam végig a kanadai utunk alatt...Éppen ezért hittem a végén, hogy rossz verziót töltöttem le... Biztos voltam benne, hogy a végéről még pár oldal hiányzik.
Tudom, hogy mindenki azt mondja, hogy az egész könyvnek ez a legzseniálisabb része, de számomra olyan volt, mint egy sebesen száguldó vonat, ami egyszer csak frontálisan ütközött a függelékkel.... Egyszerűen nekem még hiáyzott onnan valami, számomra így nem volt lezárva a történet és így nem is igazán tetszett az egész, pedig az eleje, az elképzelés, a stílus érdekes és izgalmas volt, mégis valahogy más végkifejletet vártam.

Igyekeztem szépirodalmat és szórakoztató egyszerű nyári olvasmányokat is hasonló arányban rátölteni a kivitt ebbokra, de ez a tervem picit meghiusúlt, miután rájöttem, hogy elfelejtettem ellenőrizni a mek-ről leszedett drámák szerkesztését.... Olvashatatlan volt sajnos, így leginkább maradtak a könnyed nyári olvasmányok, amiknél sokszor kiakadtam, nem értettem, hogy adhatták ki és miért, na meg az se volt világos, hogy én mi a francért olvasom. Többek között az első ilyen dobásom a Jenny Han által írt, A nyár amikor megszépültem című kötet, ami konkrétan egy sorozat első része, de nem hiszem el, hogy van olyan ember ezen a földön, aki hajlandó volt pénzt kiadni a következő részért.
Klisét klisére halmaz, a főszereplőleányzó néha hisztizik, néha nem és mikor már nem tud újabb szerelmi szenvedést előhozni, akkor az író bedobja az utolsó drámalehetőséget: valaki rákos lesz.
Ha úgy érzeted valaha is, hogy ez a könyv szimpi és elolvasnád, kérlek ne tedd. Tényleg ne.
Én szóltam.

Legdrágább mostohabátyám. Penelope Ward. Írott pornó. Semmi több.
 Éppen ezért imádják annyian, csak ezt nyilván senki nem fogja kimondani, hiszen milyen lenne már. Ugyanakkor az tény, hogy annak nem rossz, de lányos zavaromban nem is tudom mit írhatnék így erről. Nekem nem lett a kedvencem a könyv, szerintem zavaró, hogy ennyire a szexjelenetek dominálnak az egész könyvben, ráadásul úgy, hogy a két karakter szinte egyik percről a másikra döntött úgy, hogy akkor ez most jó lesz. Számomra túl direkt volt kettejük összehozása és éppen ezért a lehetetlen lányos rózsaszínes ködbe tekert erotikus részletek egyvelegét csak mint valami írott pornó tudom értékelni.
Ennél a könyvnél inkább az zavart, úgy mint az előzőnél is, hogy ezeket nagy könyvmolyok olvassák, csak éppen emiatt érzem azt őszintén, hogy könyvmolynak lenni nem azt jelenti, hogy az ember ténylegesen olvasottabb, műveltebb, hanem szimplán azt, hogy klisés silány történetekre élvezkedik.

Rettentő régen olvastam már egyszer a Mercy Falls farkasai trilógiát, akkor hihetetlen nagy élmény volt. Imádtam, alig bírtam letenni, így egy ideje már motoszkált bennem a gondolat, hogy milyen is lenne, ha újraolvasnám. Úgy terveztem az egész sorozatra sort kerítek 2017-ben, viszont sajnos végül csak az első két részt sikerült ismét végigpörgetnem, aza elsőnek a Shivert, majd a Lingert.
Mint az várható volt, nem volt ugyanaz az élmény, egészen máshogy volt most szórakoztató és érdekes. Sok olyan dolgot fedeztem föl, ami elsőre nem szúrt szemet, ugyanakkor szerencsére nem túl sokra emlékeztem a történetből, így még mindig le tudott kötni és fordulatosnak találtam, de azt hiszem többet nem szeretném elővenni.

A következő nem értem miért került a kezembe könyvem nem volt más, mint az Elementál sorozat első része, a Storm, azaz vihar. Azt hiszem már a cím mindent elárul, bár ez még nem jelentene túl sok rosszat, ugyanakkor a történet maga valami borzalmas, hihetetlenül random, rossz értelemben kiszámíthatatlan és kidolgozatlan. Ami pedig a legfurcsább számomra, hogy még molyon is mindenki, aki értékelésképp öt csillagot ad, még az is megjegyzi, hogy rengeteg sebből vérzik a könyv. Én sajnos egyáltalán nem tudom ajánlani ezt a sorozatot, de mostmár tényleg szeretnék egy olyan urban fantasy sorozatot olvasni, ami minőségi, érdekes és izgalmas, mert sehol nem találok ilyet.

Idén az egyik legjobb olvasási élményem ehhez a könyvhöz kapcsolódik. Tabita Suzuma könyve, a Forbidden, azaz a Kimondhatatlan nagyon rég tapasztalt érzéseket hozott elő belőlem, azt a lelki megrázkódtatást és ürességet, amit nagyon-nagyon kevés történetnél éreztem eddig. Rengeteg ajánlást, véleményt és firtatást láttam még olvasás előtt róla, de valahogy nem hittem, hogy ez tényleg egy ennyire erős könyv, hát tévedtem.
A történet egy csapat magára hagyott gyerekről szól, ahol a két legidősebb kénytelen felnőni a feladathoz, ellássák testvéreiket, miközben önkéntelenül is egymásba szeretnek. Igen, testvérszerelem, jól olvastátok. Elsőre furcsa és talán még undorító is, de ahogy ez a könyv leírta és szépen lassan bemutatta ezt az édesen keserű románcot, elérte, hogy az ő esetükben a lehető legszebb dologként tekintsek rá. No nem arra, hogy testvérek, sokkal inkább a szerelmükre.
Mindenképpen ajánlom olvasásra, nekem 2017-ben az egyik legnagyobb favoritom volt. Ugyanakkor 15-16 év fölött talán, mert alatta tényleg túlontúl megrázó lehet.

Mint már mondtam, a Linger is terítékre került Maggie Stiefvater-től. Ezt a részt mindig is jobban szerettem, pedig általában a második részek mindig gyengébben sikerülnek...De itt a mellékszereplők zseniális párosának kezdeteit ismerhetjük meg, amiért én odáig vagyok. Komolyan, egy picit bennem van az érzés, hogy miért nem inkább róluk szólt az egész sorozat. Valahol annyival mélyebb karakterek, főleg Cole St. Clair. Na ő egyenesen zseniális, imádom az ő részeit, a gondolatait, a történetét. Igazából itt tudott újat mutatni a könyv, valahogy most sokkal jobban megértettem, miért is szenved, miért menekül.

A Hollófiúk történetét még év elején kezdtem el, de valahogy sehogy sem bírtam rávenni magam, hogy végigolvassam. Érdektelen volt, nem kötött le és mérhetetlenül untam, pedig annyian mondták, hogy jó könyv, sőt zseniális. Tényleg mindenki isteníti körülöttem, mégis számomra ez érthetetlen. Talán az a probléma, hogy a Harry Potteren kívül sose szerettem a boszorkányos sztorikat, ez az egy valahogy sose mozgatott meg. Nos itt sem.

Idén több kiadótól is kaptam recenziós példányokat, amiknek végtelenül örültem és nagyon hálás vagyok miattuk. Ez volt az első ilyen példány, a Ház a tó mélyén,Josh Malerman-től, amiről írtam is már bővebben egy teljes posztban. (Itt megtaláljátok!) Viszont azt itt is szeretném kiemelni, hogy ez volt az év legszebb borítója egészen biztosan. Csak nézzetek rá, hát nem gyönyörű? Pedig nem szeretem, ha befolyásol ez a tényező, mert mint már sokszor említettem, volt egy igazán emlékezetes baklövésem, amikor is a borító alapján ítéltem és tényleg, nagyon-nagyon nem kellett volna...
Összességében egy jó könnyed nyári olvasmány volt, szóval mindenképp ajánlanám.


Az első rendes, azaz nem könnyített vagy gyermekeknek íródott angol nyelvű könyvem az Everything, everything volt Nicola Yoon-tól. Azt hiszem nem kell bemutatnom, egész nyáron ettől volt hangos az internet, hisz kijött már a film is belőle... Személy szerintem nem tartom többnek, mint egy szokásos tinidráma, a maga egyszerűségével és kliséivel, ugyanakkor a folyamatos telefonos beszélgetések és illusztrációk miatt egy jó olvasmány volt, könnyen tudtam olvasni még az én nem túl erős angol tudásommal is, így mindenképpen jó tanulásra, nyelvtudás fejlesztésére.

Josh Malerman-től a Madarak a dobozban-t is elolvastam, ez a két eddig magyarul megjelent regénye és érdekes, hogy pont visszafelé haladtam, hisz ez jelent meg hamarabb én mégis az első olvasmányom után egy pici fejlődést vártam tőle és igazából meg is kaptam. (Akkor ez igazából visszafejlődés volt a részéről a valóságban?) Előző regényén kívül még sose próbálkoztam szinte horrorral és arra jutottam, hogy bár tetszett a könyv (erről itt írtam bővebben), de ez biztosan nem az én műfajom.

Lassan elérkeztünk az idei tanévhez is, így itt is rögtön az első kötelező, ami sajnos átcsúszott a tavalyi anyagból: Katona József Bánk bánja, aki mint tudjuk, nem is volt bán.
Alapvetően nem szeretek drámákat olvasni, ráadásul eleinte mindenki azt mondta, hogy ez az egyik legrosszabb, amit valaha olvastak, nekem mégis tetszett, no nem elsőre, de mikor már a felénél jártam, valahogy megszerettem és igazából szívesen olvastam. Biztos velem van a baj.

Igyekszem minél több figyelmet fordítani a magyar kortárs szerzőkre, így a Könyvmolyképző Kiadó Aranymosás néven futó pályázatát is követem és igyekszem megismerni az ott felkarolt szerzőket. Ilyen kedves delikvens Okváth Anna, akinek a Más állapotok című könyvét volt szerencsém elolvasni, a KMK támogatásával. Mint a legtöbb ilyen könyvről, erről is készült bejegyzés a blogon, éppen ezért nem is szaporítanám tovább a szót: Ha valakit érdekel a műről a véleményem, akkor azt IDE kattintva megtekintheti. 

Sajnos 2017-ben szinte egyáltalán nem olvastam németül, vagy legalábbis nagyobb kaliberű kötetet nem...A német irodalom kötelezőt kivéve, ami életem egyik legfurább könyve volt: Freak City.
Sehol nem találni róla semmit sem, egyszerűen mintha a normális könyvpiacon sose jelent volna meg. Nyelvgyakorlásra minden esetre érdemes volt elolvasni, de valószínűleg, ha magyar nyelven került volna a kezembe, nagyjából a felénél dobtam volna el, hogy én ilyen bugyuta tiniregényt nem vagyok hajlandó olvasni.

A mai napig néha eszembe jut ez a könyv, valahogy sehogy sem tudom igazán elengedni. Az egyik legnagyobb szerelmem volt egyértelműen ebben az évben és annyira boldog vagyok, hogy nem itéltem borító alpján, különben sose olvastam volna el. Szerencsére nem így lett, így pont jókor jött a téma, a történet, a gondolatok... Viszont erről a könyvről is írtam már hosszabban, így itt hagyom a linket, hogy ha érdekel titeket, hogy miért is varázsolt el ez a kötet annyira: KATT A CIKKÉRT!

Remélem tetszett nektek ez a rövid beszámoló és ti is kedvet kaptatok pár itt felsorolt könyv és történet elolvasására. Nektek mik voltak a 2017-es kedvenceitek? 

Read More

VELED MINDEN HELY RAGYOGÓ || KÖNYVES

Amióta elolvastam a könyvet, várom, hogy végre leülhessek és írhassak róla, mert bár már hónapok is elteltek, még mindig a hatása alatt vagyok és eszembe jut: hol a buszra várva, hol egy unalmasabb órámon Finch és Violet története.

Alapvetően nem szeretem lelőni az ilyen bejegyzések elején a véleményemet, de most muszáj vagyok: Imádtam! Olyannyira, mint már nagyon régen és egyszerűen hihetetlenül felemelő volt egy olyan "ifjúsági" regényt olvasni, aminek volt mondanivalója, egyedi karakterekkel operált és még sorolhatnám...

Előre is szeretném megköszönni a Maxim kiadó-nak, hogy olvashattam a könyvet! 

Mindenki gondolt már az öngyilkosságra, legalábbis tizenévesen biztosan. Néha eszébe jut az embernek, milyen jó is lenne eltűnni és véget vetni mindennek. Persze ez lehet egy kósza gondolat, miután életünk aktuális szerelme lapátra tett, vagy egy egyre csak előbukkanó fojtogató ötlet, amit úgy érezzük muszáj lesz megvalósítanunk. 

Általában a depresszióról és öngyilkosságról szóló könyvek és filmek, amik az ifjabbaknak szólnak, borzasztóan elcsépeltek, klisét klisére halmoznak és a drámainak szánt beszélgetések és monológok tönkre vágják az egész egyébként nagyszerű értékét, hogy beszél róla, hogy tudomásul veszi, hogy jelen van az emberi életben és tenni kell ellene. 

Éppen ezért idegenkedtem elsőre a kötettől, hisz kívülről olyan egyszerűcske, számomra picit cuki-muki. Elsőre nem gondoltam volna, hogy egy ilyen borító, egy ennyire érdekes, lebilincselő és mély történetet takar. 

"A mai nap jó a halálra?"

Kevés ennél erősebb első mondatot tudnék felsorolni az eddigi olvasmányaim közül. Finch karaktere rettentően összetett, szerethető és számomra sokkal jobban kibontakozott, mint a női főszereplőnk, Violet. Elsőre mindketten típuskaraktereknek tűnhetnek, a sérült, de menő és szép lány, na meg a sérült és fura "rosszfiú" srác. Kapásból fel tudnék sorolni még 3-4 ilyen alapokon nyugvó sorozatot, filmet és könyvet. De akkor mégis mit tud ez a kötet? Mitől mások a szereplők? 

"– Az a gond az emberekkel, hogy általában elfelejtik, hogy többnyire és igazán csak a kis dolgok számítanak."

Talán ez a titok az utószóban rejlik, ahol az író elárulja, hogy a saját életéből merített. Az egész történetnek erős és letagadhatatlan életszaga van, a legőszintébb fajtából. Nem ad le teljesen a tipikus amerikai gimis érzetből, de mégis teletűzdeli olyan apróságokkal és gondolatokkal, amiket az ember tökéletesen ismer vagy éppen itt döbben rá mennyire is ismerős. Ilyen az elvágyódás, a szomszéd kertje mindig zöldebb effektus, a blogolás és annak egy egészen reális megközelítése és csomó olyan apró ötlet, amit legszívesebben mi is megtennénk, sőt!
Miután Finch bemutatta Violetnek, milyen érdekes és csodás helyen is élnek,  én is elgondolkodtam rajta, mennyire nem ismerem a mai napig Budapestet, de még csak a kerületet sem, ahol lakom. 

"– Nem azért kell öltözködnöd, hogy az egy lánynak bejöjjön. Neked legyen oké, csak ez számít! – Ez így rendben is lenne elvileg, feltéve, ha pontosabban tudnám, hogy ki ez a „magam”, akinek tetszenem kéne."

Számomra az eddigi egyik legtökéletesebb karakter Finch volt a valós depresszió és "furaság" bemutatására. Talán azért is volt ilyen szimpatikus, mert akarva-akaratlanul ráismertem benne a barátaimra és néha-néha még önmagamra is. Mielőtt még bárki azt hinné nekem is ilyesféle problémáim vannak, szeretnék megnyugtatni mindenkit: szerencsére nem.
Erre persze jöhet a gondolat, hogy persze, hát mindenki szomorú néha. És ez az, amiben a könyv nagyon, de nagyon zseniális, hiszen a depresszió nem egyenlő azzal, hogy az ember egész nap csak búsul. Így a könyv sem egy állandóan nyomasztó és letargikus mű. Sokkal inkább egy kalandos hullámvasút, ahol az olvasó együtt sír és nevet a karakterekkel, akármennyire klisésen is hangzik ez.

"Az ilyen bélyeg, mint a „bipoláris” azt üzeni, hogy „ezért érzed úgy magad ahogy”. Meg „ez vagy, ilyen vagy”. A megbélyegzés felcímkézi, és a betegség nevű fiókba teszi bele az embert."

Mint mondtam, még mindig a hatása alatt vagyok és azt hiszem ez a könyv bekerült aközé a pár darab köze, melyek hozzám tettek úgy igazán valamit és picit változtattak a világnézetemet. Mindenkinek ajánlom, aki valaha gondolt már az öngyilkosságra vagy csak érdekli a téma és szeretne egy igazán megrázó és letehetetlen történetet olvasni. 

"Egy évvel később kinőttem az összes ruhámat, mert egy nyáron 20-30 centit nőni könnyű, de kinőni egy megbélyegző skatulyából sokkal nehezebb."

U.i.: Tudtátok, hogy csak magyar nyelven legalább 10+ oldalról lehet tájékozódni az öngyilkosság különböző módszereiről és részleteiről? Egyetlen egy google keresés által. Félelmetes. 

Read More

MÁS ÁLLAPOTOK || KÖNYVES

Mi van, ha szingli vagy (bár nem reménytelenül) és gyereket szeretnél vállalni? Egyrészt egy humoros és szórakoztató regény, másrészt viszont egy picit kételkedő Nina. Őszintén, bár a regény tetszett és szívesen olvastam, mégis úgy éreztem, ez nem nekem szól, engem ez nem köt le, de miért?

Mikor elolvastam a fülszöveget, úgy gondoltam, hogy ez az a kortárs magyar regény, amit kikapcsolódásként el akarok olvasni. Személy szerint, próbálok minél minimálisabb mennyiségben ifjúsági és kifejezetten szórakoztató irodalmat fogyasztani, hiszen be kéne érnem magamat a szépirodalom terén, ugyanakkor képtelen vagyok lemondani róla, hisz a sok nehéz olvasmány után kell ez a kikapcsolódás, meg úgy amúgy is, egy-egy zajos és idegtépő nap után annyira feltölt, mikor van időm csak lenni és olvasni.

Éppen ezért találtam ki, hogy a kellemeset a hasznossal összekötve fekszem rá a magyar kortársakra és ebben egyértelműen rengeteget segít a Könyvmolyképző és az általuk kiírt évenkénti pályázat, az Aranymosás, bár ez a mű éppenséggel nem így került a nyomdába, na meg az én kezembe sem. 

Egyedül nem megy?

Mit teszel, ha egy nap szembesülsz a benned ketyegő biológiai vekker sürgetésével, ám reménytelenül szingli vagy?

Léna önálló fiatal nő, családi állapota: független, és ezt nem is hajlandó feladni.

Ám vágyik arra, hogy anya legyen.

Tervéhez a véletlen egy apát is a rendelkezésére bocsát – Iványi professzort, régi, rettegett egyetemi tanárát, aki feleségével gyermektelenül él. Megállapodásuk világos: semmi gyengéd érzelem, semmi személyes. Az érintkezés egyetlen célja a kívánt terhesség.

Vajon mihez kezdenek, ha meglepő, más állapotokban találják magukat?

Mennyit ér a becsület, az adott szó? Hol ér véget az értelem, és hol kezdődik az érzelem?

A történet hihetetlenül intenzív volt, az események úgy jöttek egymás után, mintha valami eszeveszett dominójátszmának lettem volna a szemtanúja. A főszereplő leányzót, akinek számomra sokáig zavaros volt, hogy mi is az igazi neve, E/3-ból, azaz egy külső mesélő által követhetjük végig, ami nekem eleinte borzasztóan furcsa volt és igazából a könyv egészen végéig sem jöttem rá, hogy ki is ez. Néha kiszólt a történetből, néha magáról beszélt és valószínűleg én voltam a figyelmetlen, de nem esett le egyáltalán, hogy ki is lehet a mesélő.

Ez picit összezavart. 

Ugyanakkor Léna karaktere rettentően szerethető volt számomra. Határozott, néha esetlen, mégis szórakoztató és egyáltalán nem tökéletes.
Mégis a karakterfejlődést, a kibontakozást egyáltalán nem nála éreztem, hanem a férfi főszereplőn, Iványi professzoron. Őszinte leszek, számomra iszonyatosan furcsa volt egy ennyire hozzám képes idős férfit szerelmi kapcsolatban elképzelni ennyire közelről és bensőségesen, mint ahogy az a könyvben is előfordult. Ugyanakkor magát a karaktert rendkívül megszerettem és egyszerűen szórakoztató volt a főszereplők párbeszédeit olvasni, már csak azért is, mert a könyvnek egész magas a humorfaktora. 

Ami külön tetszett még, az a magyarsága a könyvnek. Hogy olvasás közben előttem voltak a helyszínek, hogy éreztem benne pestet és nem próbált a könyv szinte semmiféle amerikai álomképpel etetni. Egyszerre volt regényesen izgalmas és kissé lehetetlen, na meg magyar és reális. 

Mindezen pozitívumok ellenére, nem tudom azt mondani, hogy megelégedve tettem le a könyvet. Tetszett a történet, hogy mindig van valami, hogy a karakterek rendkívül szerethetőek, hogy viccesek a párbeszédek, de a befejezés egyáltalán nem tetszett és nem azért, mert úgy éreztem, hogy ez nem az, amit én a végére képzeltem. Pont, hogy számomra túl sok volt. A regény utolsó oldalai, az utolsó apró sztori a rengeteg történés közül szerintem egyáltalán nem kellett volna oda. 

Minden esetre, ha egy kicsit komolyabb, de szórakoztató könyvre vágysz, csak ajánlani tudom! Itt be is szerezheted a könyvet! Vannak hibái, de összességében jó kikapcsolódás volt és egy érdekes felvetést boncolgatott, bár néha picit számomra túlságosan elrugaszkodott a valóságtól.♥  Ti olvastátok már? 

Read More

INTERRAIL TIPPEK ÉS TRÜKKÖK || UTAZÁS

Az utazás, főleg fiatal korban óriási álom, ugyanakkor általában elérhetetlen is az óriási költségek miatt. Többek között ezért is szuper lehetőség az Interrail, azaz "Európa bérlet", amivel megadott ideig oda mész vonattal, ahova csak akarsz. Hatalmas kaland, melyben nemrég egy barátomnak, Árpinak is része volt, így őt faggattam ki tapasztalatairól. c:

De mi is az az Interrail? 

Ez egy olyan vasúti bérlet, ami majdnem egész Európában érvényes, így megvásárlása után, több napig szabadon utazhat az ember országból országba, avagy csak városból városba. Persze ez csak egy nagyon tömör összefoglaló, így ha esetleg felkeltette az érdeklődésedet, itt tudsz utánaolvasni (árakkal és egyebekkel együtt).

Ami rögtön felmerülhet az emberben, hogy ez biztosan rettentően drága mulatság, és főleg a fiatalok igen nehézkesen engedhetik meg maguknak, de azt hiszem ezt pont Árpi cáfolta meg számomra, bár hozzá kell tennem, hogy én nem feltétlen tudnám utána csinálni és ez egy rendkívül szélsőséges megoldás. De mégis miről beszélek? Parkban alvás, meleg és szűrt vonatos-víz ivás, üveg visszaváltás és kukázás... Azt hiszem a legjobb lesz a történetet az elején kezdeni. 

A keletiből indultak, majd Bécsbe érkeztek (itt fontos megjegyezni, hogy itt ellenőrizték őket először és utoljára az út alatt), innen rögtön mentek tovább Amszterdamba, amire általában mindenki felkapja a fejét.

Amszterdam

"-Na jó, beszéljünk Amszterdamról, úgyis mindenkit az érdekel.
-Nem is, a tanárom ott mondta, hogy fejezzem be a beszámolót, amikor mondtam, hogy ott is voltunk....ez mondjuk kellemetlen volt mert ez volt az eleje az egésznek."

Legális füvezés, Anne Frank, tulipánok, legális füvezés, piros lámpás negyed, Van Gogh és legális füvezés. Ugye, hogy izgalmas és főleg a fiataloknak egészen érdekes látnivalókkal találkozhatunk itt?
Persze abba a vitába nem szeretnék belemenni, hogy akkor a magyar állampolgár hivatalosan ténylegesen legálisan nyúlhatna ott kint ilyen dolgokhoz, hisz nem egy vitába belefutottam már emiatt, így ugorjunk inkább a konkrét tapasztalatokra; milyen is Amszterdam?

Az étel drága, a szörp olcsó és pocsék, ha bármilyen tudatmódosító szert veszel, használati utasítást kapsz mellé... De miért is jó az olcsó, de pocsék szörp?
A vonatokon nem iható a víz, ugyanakkor, ha az ember visz magával egy mostanában amúgy is divatos szűrőt és még egy kis szörpöt is hozzáönt, egy egészen kellemes folyadékot kap, amit szomjoltásra természetesen tökéletesen alkalmazhat. Persze ez nagyon kacifántosan hangozhat elsőre, mégis remek spórolási lehetőség. 

Amire viszont érdemes áldozni a félretett pénzből, az a májkrém, bagett és a sajtok. A városban pedig nem igazán szükséges konkrét látnivalókat kiválasztani, a hangulatot jobb átérezni, ezt pedig leginkább egyszerű sétálgatással és bolyongással lehet elérni.

Stockholm

"Svédia a kedvenc országom, komolyan." 

Öt napot töltöttek el itt a fiúk és ahogy a beszámolóból éreztem, egyértelműen a csúcspontja volt az utazásuknak. De lássuk, miért is:
Stockholm legszélén aludtak, az óriási Haga Parkban, ahol kivételesen teljesen legálisan függőágyaztak (ugyanakkor itt lettek volna a legdrágábbak a szállások, illetve kempingezésre se sok lehetőség volt), így nem is zargatták őket. A vásárlást visszaváltott üvegekért kapott pénzzel oldották meg, amiket sétálás közben gyűjtöttek össze, majd adtak le egy-egy boltban. Ez persze remek spórolási módszer volt, nem beszélve arról, hogy a múzeumok ingyenesek voltak.
Ez az üveg- és flakon-visszaváltás elméletileg Németországban is működik, bár ott gyorsnak kell lenni, ha az ember ezzel akar spórolni, mert a hajléktalanok beelőznek.

További fontos információ, hogy az Aldi a legolcsóbb bolt, így érdemes az ő üzleteit keresni, na meg a svéd sajtok is nagyon finomak.

Berlin

Eredetileg ketten indultak neki az útnak, de Árpi már egyedül érkezett Berlinbe. (Drága barátja addig elugrott egy német kisvárosba az egyetemi felvételijére.) Itt nem sok érdekesség maradt meg benne a városról, ámde egy édes orosz kalauz annál inkább.
Kétség kívül a legmacerásabb és legdrágább plusz költség a szállás egyes városokban, megállókban. Erre persze több alternatívát is ki lehet találni, mint amiket Árpiék eddig alkalmaztak, parkban vagy éppen kempingben alvás sátorral és függőággyal, de a kevésbé extrém turisták kipróbálhatják az éjszakai vonatozást, amikor is egészen kényelmesen elméletileg ki is tudják magukat pihenni, miközben eljutnak a következő megnézendő városukba, vagy éppen csak random valahová egy kis alvás érdekében.
Berlinben ezt az opciót választotta Árpi, így bátran fel is ült egy teljesen random kisvárosba tartó vonatra, csak hogy, kifogott egy németül vagy éppen angolul nem igazán beszélő orosz kalauzt, aki egyre csak fölkeltette, néha tévesen, néha csak úgy, mindig vidáman és mosolyogva, így az ember nem mondhatott nagyon semmit, bár úgyse értette volna, de kellően feldobta az estéjét Árpinak, aki ezután természetesen hulla fáradt volt.

Prága

"Magyar szemmel nem túl izgalmas város, meg drága a sör is...persze a külföldieknek olcsó, de nekünk drága."
Elég volt egy napot ott töltenie, megnézte a híres dolgokat, de állítása szerint ez pont elég is volt. Bár volt egy egészen érdekes fal, a Lennon fal, ami eredetileg a méltán híres John Lennon halála után az arcképével lett díszítve, majd egyre csak gyűltek rajta az idézetek, képek, szimbólumok és egyszerű graffitik. A mai napig turisták és fiatalok díszítgetik, így időnként muszáj lefesteni. 

"Vettem sajtot is, basszus rohadt drága volt, csak mikor hazaértem, anyám azt hitte megromlott, így kidobta."

Így utólag viszont Árpi szeretné az olvasókat megszólítani, hisz nem sikerült megkóstolnia a híres cseh sajtot, tehát ha valaki esetleg próbálta már, kommentben várjuk a tapasztalatait. 

Mit vigyél magaddal egy budget interrail túrára?

Avagy tippek, amik bármikor jól jöhetnek!

• övtáska - ha kénytelen vagy esetleg vonaton vagy éppen állomáson aludni, tedd bele a legfontosabb dolgaidat, majd csatold magadra a pólód alatt.
• vízszűrő - az ivóvíz fontos, de sajnos sok helyen egészen drága, így bármikor jól jöhet.
• gázfőző - ha tényleg minél kevesebbet szeretnél költeni,  igazán megéri ezt is bepakolnod.
• zacskós leves és kaják otthonról - persze csak olyanok, amik sokáig elállnak.
• akciók - a boltokban érdemes ezeket keresni, persze mindenképp nézzétek meg, hogy tényleg jobban jártok-e ha ezt a terméket veszitek meg.
• minél északabban vagy, annál jobbak a vonatok, sínek, stb
• jobb többen menni - egyrészt nagyobb kaland is, másrészt veszélytelenebb, így ha az egyik alszik, addig a másik tud "őrködni" és így tovább
• a helyjegy foglalásokat próbáljátok minél hamarabb elintézni!

Remélem tetszett nektek ez a rövid beszámoló és ti is kedvet kaptatok ahhoz, hogy kipróbáljátok az interrailt, persze nem feltétlenül ennyire spórolósan. Ha van bármi tapasztalatotok ezzel kapcsolatban, akkor azt írjátok meg mindenképp kommentben! ♥

Read More